A 2022-es költségvetés is az élet újraindításáról szól
A jövő évi költségvetésről szólva a miniszterelnök elmondta: „amikor a járvány csúcsra járt, akkor a védekezés volt a fontos.
Most, hogy a harmadik hullámot legyőztük vagy leszorítottuk a földre, most újra kell indítani a gazdaságot.”
A miniszterelnök hozzátette: „meggyötört minket a korábbi helyzet, a vállalkozóknak vissza kell nyerniük a vállalkozó kedvüket”. Mint a kormányfő fogalmazott: „újra mozgékonnyá kell válni.” Most egy átmenet zajlik – tette hozzá. Orbán Viktor elmondta: a 2022-es költségvetés is az élet újraindításáról szól. Amikor megkapjuk a II. negyedéves gazdasági adatokat, akkor biztató eredmények lesznek – tette hozzá.
Nem lehet az emberekkel megfizettetni a klímavédelmet
„A klímavédelmet mindenki fontosnak tartja az unióban, mert mindenki máshonnan indul. A fő kérdés, hogy a terheket, hogyan osszuk szét” – közölte kérdésre válaszolva a kormányfő. Hozzátette: „az a gondolat, hogy a klímaváltozás árát az emberekkel fizessük meg, az Nyugaton természetes, de
Magyarországon évekig küzdöttünk azért, hogy a rezsit leszorítsuk.”
Ebből is következik, hogy „a klímavédelem szétterítése nem fogadható el” – tette hozzá. Orbán Viktor szólt arról is, hogy egy-másfél hónap múlva a klímavédelem területén az EB kijön 10-12 jogszabállyal. „Akkor kell majd megvédeni a magyar emberek érdekeit. A következő két-három évben rezsiharcot kell folytatni” – tette hozzá.
Az unióban a második nagy téma jelenleg a bevándorlás – tájékoztatott a kormányfő –, mivel Spanyolországba is jelentős mennyiségű bevándorló érkezik. „Van bevándorlásellenes párt Spanyolországban, és ők is családtámogatást szeretnének” – tette hozzá.
Gyurcsány a főnök a másik oldalon
Orbán Viktor kérdésre válaszolva elmondta azt is, szerinte egy „vakuemlék az őszödi beszéd, mert mindig emlékezni fogunk rá”. A kormányfő kiemelte:
Az vágja mellbe az embert, hogy aki ezt elmondta, az ugyanúgy ott van a magyar politikában, mint korábban.”
A miniszterelnök aláhúzta: „nemcsak arról beszélünk, hogy itt van, hanem ugyanazzal az emberrel harcolok, mert Gyurcsány a főnök”.
A főpolgármester háta mögött újjáalakult a Gyurcsány-kormány, ez egy különleges jelensége a magyar politikának”
– tette hozzá.
A bezártság a gyerekeket is megviselte
Kérdésre válaszolva Orbán Viktor szólt arról is, hogy szerinte nem kell félteni a fiatalokat, és megvan a magukhoz való eszük. És bár szerinte a bezártság a gyerekeket is megviselte, a kormányfő bízik benne, hogy szép gyermeknap jön.